Családi délután

Egy napsütéses októberi délutánon került sor iskolánkban immár hagyományossá vált Családi-nap lebonyolítására. Az előzetes visszajelzések alapján, és a programajánló szerint is izgalmas napnak ígérkezett, nem csalódtunk.

A délutáni program gesztenye-és szalonnasütéssel indult, a jó időnek köszönhetően az udvaron, ahol a szülők, diákok és pedagógusok együtt szorgoskodtak, sütötték a szalonnát és gesztenyét, amit aztán jó étvággyal fogyasztottunk el.

A kültéri programot beltéri program követte. A feladatok végrehajtásához megfelelően előkészített tornateremben játékos sportvetélkedőre került sor, ahol a szülők, diákok és tanárok csapatokat alkotva mérték össze tudásukat, rátermettségüket gyorsaságban, logikában, kreativitásban. Az eggyé kovácsolódott csapatok ügyesen, becsületesen teljesítették az előttük álló feladatokat.

A teljesítmény értékelése pontozással történt. A résztvevők lelkesedését és az elért eredményeket jutalommal és oklevéllel díjaztuk.

A programot szülő-tanár-diák focimeccs zárta, amely döntetlen eredménnyel végződött. Tulajdonképpen nem is a győzelem volt a fontos, hanem az élmény, amit együtt éltünk át, s így egy jó hangulatban, kellemes környezetben eltöltött délután emlékeivel térhettünk haza otthonainkba.

You may also like...