A MAGYAR NÉPMESE NAPJA

Az idén is lelkesen készültek alsósaink a népmese ünnepére. Az osztályok mindegyike megismerkedett egy-egy népmesével. A mesefeldolgozás után közösen megrajzolták a mese jellemző helyszínét, illetve a szereplőket készítették el síkbábok formájában. Az alkotások iskolánk aulájában megtekinthetők. 

Szeptember 30-án könyvtári vetélkedőre hívtuk a 2-4. évfolyam tanulóit. A kis csapatok változatos feladatok megoldása során bizonyították, mennyire ismerik és szeretik a mesék világát. A vetélkedő a legnehezebb feladattal, Benedek Elek életrajzából való adatkereséssel kezdődött.

Utána betűhalmazzal, képösszerakóval birkóztak a csapatok. Megfejtették, melyik meseszereplő rejtőzik az apróhirdetések mögött, és segítettek Hamupipőkének lencsét válogatni. A legizgalmasabb feladat persze a sütievés volt, Jancsi és Juliska módjára.

 

A mesevetélkedő végeredménye:

1. Gerencsér Hanna, Osztermann Gréti és Takács Amira – 3. o.

2. Fritz Gergő, Frühvirth Dóra, Kiss Nándor – 3. o.,

    Kovács Áron, Nagy Gergő, Szabó Marcell – 4. o.

3. Baumann Bulcsú, Kecskés Nóra, Megyeri Hanna – 2. o.

4. Bindics Áron, Forgács Noel, Németh Alex – 4. o.

5. Janó Elizabet, Kalocsai Levente, Tóth Lia – 2. o.

Gratulálunk minden résztvevőnek!

 

You may also like...