Fenntarthatósági Témahét 2023. április 24-28.

„Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is.”

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg  

Iskolánk idén ötödik alkalommal kapcsolódott be a Fenntarthatósági Témahét projektbe, melynek fő célja, hogy a gyerekek már iskolás korban megismerjék a környezetvédelem és a fenntarthatóság jelentőségét.

Az idei tanév kiemelt témái a biodiverzitás, azaz a biológiai sokféleség, a fenntartható értékek, az energia és a hulladékgazdálkodás voltak. Valamennyi évfolyamon foglalkoztunk e témák egyikével, de visszanyúltunk a korábbi évek témaköreihez is.

Alsó tagozaton minden osztályban a biológiai sokféleség került előtérbe. A gyerekek a gombák, a méhek és a madarak világával ismerkedtek. Kisfilmeket, mesefilmeket néztek, amelyeket változatos formában dolgoztak fel.

Társasjáték során „méhkast” építettek, a koncentrációs játékban a környezet hangjait figyelték, a kódfejtő játékban illetve az élő memória játékban pedig felhasználhatták a foglalkozásokon megszerzett elméleti ismereteiket. A tanulók megértették, miért kell fokozottan figyelni a méhekre, a madarakra, s megtanulták, hogyan tudják őket megvédeni, megmenteni. Megcsillogtathatták művészi tehetségüket is, amit a rajz órákon, a kézműves foglalkozásokon és szakkörökön készült alkotások bizonyítanak.

 

A felsős évfolyamokon a klímaváltozás okozta veszélyes időjárási jelenségekkel ismerkedtünk, az ivóvízzel, az ivóvíz tisztaságának megóvásával foglalkoztunk, valamint a közlekedés és a levegőbe jutó szén-dioxid közötti összefüggéseket vizsgáltuk.

Interaktív weboldalon kiszámíthatták saját ökológiai lábnyomukat, hulladékokkal kapcsolatos teszteket tölthettek ki, továbbá energiatakarékos házakról szóló videót néztek és beszéltek meg.

A fenntartható értékek kapcsán a Hungarikumokról szereztek bővebb ismereteket.

A témahét zárásaként az alsó évfolyamosok látogatást tettek a Szombathelyi Erdészeti Zrt. látogató központjában, ahol szakvezető irányításával ismerkedhettek hazai erdeink élővilágával és a klímavédelemmel kapcsolatos információkat szerezhettek.

GALÉRIA

You may also like...