Kerékpárral a föld körül nászúton? Igen!

November 11-én Kovács Gábor szülő közvetítésével fényképvetítéssel egybekötött élménybeszámolót tartott iskolánkban Zárung Zita és Harkányi Árpád fiatal házaspár, akik nászútjuk során kerékpárral megkerülték a Földet.

A 4 év alatt 40.075 km-t tettek meg kerékpáron, 29 országban jártak, napi 2735 Ft-ból éltek, útközben naptárt szerkesztettek és adtak ki, vagy pl. szőlőt szedtek 2 hónapig Új-Zélandon. Mindeközben 17 defektjük volt.

DSC06536DSC06534

A tanulók szájtátva hallgatták, hogy hotel foglalás nélkül, teljesen az emberek bizalmára bízva magukat indultak el az ismeretlen felé. A legnehezebb számukra is az első lépés, azaz az első tekerés volt a kerékpáron, kilépni a megszokott otthoni környezetből.

h+ízasp+ír el+Ĺad+ísa (7)

Az öko-gondolkodást a gyakorlatba ültették át: útjuk során nem vettek palackozott vizet, hanem maguk tisztították, családok által üzemeltetett kisboltokban vásároltak, nem használtak nejlon zacskókat, hanem mindent vászonzacskókba csomagoltak.

DSC06554DSC06557

A legnagyobb élmény a szép tájakon való utazáson túl a különböző kultúrájú emberekkel való találkozás volt.

You may also like...