Márton napi projektdélután
Iskolánkban már sok éves hagyomány, hogy megemlékezünk városunk nevezetes szülöttéről, Szent Mártonról. Az alsós tanulók élménydús programokon vehettek részt, melynek során bővíthették, elmélyíthették ismereteiket. A délután folyamán játékos feladatok keretében mérték össze tudásukat, ügyességüket,...
Dési Sakk-kupa
November 6-án délután rendeztük meg iskolánkban a nagy hagyományokra visszatekintő Dési Sakk-kupát. A versenyt a 2-4. évfolyam tanulóinak hirdettük meg két korcsoportban. A körmérkőzés-jellegű vetélkedésen három iskola 13 kis sakkozója vett részt. Az első...
The Darkest Night
Új programsorozat keretében, az őszi szünet előtt került sor városi szinten a „The Darkest Night” megrendezésére, melyen iskolánk is részt vett. A részvétel igazi csapatmunka volt, mivel a háromtagú (Boros József 8.a, Janó Norbert...
TORTA JÁRT A LEGSZEBB TERMEK TULAJDONOSAINAK
„Szépülj velünk, zöldülj velünk!” címmel hirdettük meg őszi tanteremszépítési versenyünket. Az osztályok heteken át alakíthatták, szépíthették környezetüket. A megújult hangulatú tantermeket végül egy háromtagú zsűri járta végig, értékelésük nyomán a következő végeredmény született: Alsó...
Családi délután
Egy napsütéses októberi délutánon került sor iskolánkban immár hagyományossá vált Családi-nap lebonyolítására. Az előzetes visszajelzések alapján, és a programajánló szerint is izgalmas napnak ígérkezett, nem csalódtunk. A délutáni program gesztenye-és szalonnasütéssel indult, a jó...
Őszi élménytúra a Myra vízeséshez és Fraknó várába 2019. október 22.
A napi programot az Eszterházy család legfontosabb várának, a Fraknói várnak bejárásával kezdtük. A csodaszép, tökéletes állapotú vár Burgenland egyik jelképe. A körséta során érintettük a fegyverkiállítást, láttunk szép bútorokat és a család legfontosabb családtagjaival...
PAPÍRGYŰJTÉS EREDMÉNYEK
Kedves Szülők, Kedves Diákok! Sikeresen zárult az őszi papírgyűjtés iskolánkban. A szorgos munka eredményeképpen 4830 kg papírt gyűjtöttek össze a tanulók és a pedagógusok. Köszönjük a szülők, nagyszülők segítségét is! Jutalmaztuk a legtöbbet gyűjtő...
HALLOWEEN DEKORÁCIÓS VERSENY
Ebben a tanévben iskolánkban meghirdettük a Halloween dekorációs versenyt az angolt tanuló csoportoknak. A meghirdetett versenyre ijesztően jó dekorációk készültek, melyek közül az 1.a osztály által készített lett a győztes alkotás. A nyertes csoport...